Kutyafuttában

Újabb két heti géptelenség után mostmár van két működő kompjúter is a háztartásban. Az egyik a helyrepofozott asztali, a másik új, ölbe vehető. Az újabb a világhálóhoz még csak kábellel tud csatlakozni, mert amikor Eleren gépéhez volt barkácsolva a wifi, akkor kapott jelszót, amit azóta elfelejtettem.

Vicces kalandban volt részünk hétvégén. Dr. Deguval bicikliztünk a határban, amikor az egyik tanya felől kettő, borjú nagyságú kuvasz kezdett ügetni felénk. Már messziről csaholtak és ahogy növeltük a sebességünket, ők is módosították a pályájukat, és a sebességüket. Csak úgy porzott utánuk a szántás, ahogy rohantak felénk. Ennek fele sem tréfa, gondolta Dr. Degu, és taposta a pedált, ahogy csak bírta. Szó mi szó, nekem is torkomban dobogott a szívem, de próbáltam úgy tenni, mintha tudnám, amit csak reméltem, hogy a két kutya csak a birtokot védi és megpróbálnak elijeszteni minket. Közel voltam a szívrohamhoz, amikor fél percig vicsorogva, ugatva loholtak a lábunk mellett, de aztán annál édesebb volt a felszabadult nevetés, ami akkor szakadt ki belőlünk, amikor a réten hanyatt fekve, a menekülés miatt még mindig lihegve néztük, hogyan kergeti a bárányfelhőket a viharos szél.

fox :: levél nekem

Szeretet-szolgálat

Tudom, hogy nagyon sokszor olyanba ütöm az orrom, amihez abszolút semmi közöm. Ez a mostani bejegyzés is ilyen, enyhítő körülményként csak azt tudom felhozni védelmemre, hogy az eredeti elképzelésemet – miszerint mindenféle társkereső oldalon regisztrálok mások nevében – elvetettem.

Két hasonló, mégsem teljesen azonos ügyről van szó. Először is itt van a nővérem, mélyen az ivarérett korban, évek óta normális pasi nélkül. Külön lakásban él, saját egzisztenciája van, anyagilag nincs rászorulva másra. Tény, hogy nem egy címlapmodell, de véletlenül sem az a lány, akiről a családi látogatás után a távoli rokonok az otthon maradtak „naéshogynézni?” rovatában csak annyit tudnak kinyögni: Háááát...régen láttuk már.

Ma is abban a szép, vidéki kisvárosban él, ahol felnőttünk, de ettől még nem egy ostoba, tenyeres-talpas parasztlány. Megvan a magához való esze. Persze ezt sokszor én magam vonom kétségbe, amikor meghallom, hogy milyen zenék pörögnek nála, hová szeretne elmenni szórakozni, milyen külsejű pasik jönnek be neki. A heavy metál rajongása, a bőrkabátos, hosszú csapzott hajú, szakállas fickók iránti vonzalma szöges ellentétben áll pedáns életvitelével, felelősségteljes munkájával. Nem könnyű eset, mert saját állítása szerint már nem is vágyik különösebben férfitársra. Mindezeket együttvéve szerintem jól járna vele az a pasi, aki meg tudná hódítani. (Bónusz nyeremény: házias, jól főz és első osztályú a közeli rokonság.)

A másik klinikai eset Robespierre. Róla már tettem néhányszor említést. Bitang jól néz ki, az értelmező szótárban a humoros, a laza, a varázslatos, az okos és még sorolhatnám még hány kifejezésnél mind-mind ott állhatna: lásd Robespierre. Hosszabb ideje vagyunk barátok, mint amennyi ideig a komolyabb kapcsolataim összesen tartottak, mégsem ismerem a gyenge pontjait. Mindenféle elfogultságot félretéve képtelen vagyok rajta fogást találni. Egyszerűen tökéletes. Óriási szerencsém, hogy néhány rövid, csúfosan sötét időszaktól eltekintve van olyan lány, akit szeretek, és aki engem szeret, máskülönben már rég megőrültem volna a tudattól, hogy létezik Robespierre, nekem pedig magányos estéimen felnőtteknek szóló oldalakon kellene menedéket találnom.

fox :: levél nekem

Program

Gyengéim az időzíthető, irányítható, programozható háztartási kütyük. A távolról vezérelhető, takarékos otthon. Álmaim lakásában éppen megsül a vacsora, mikorra hazaérünk, nem kell hallgatni a mosógép ámokfutását, de nem is gyűrődnek órák hosszat a ruhák a gépben, mert pont addigra jár le a program, amikor betoppanunk, a bojler csak akkora melegíti fel a vizet, amikor fürödni akarunk, a fűtés sem megy amikor távol vagyunk, de amikor átfagyva hazajövünk, akkor kellemes hőmérséklet fogad.

A távolról vezérelhetőtől még messze járok, de néhány hete újabb lépést tettem a komfort felé. Beszereztem egy programozható termosztátot. Nem is tudom miért - illetve tudom: azért, mert Dr. Degu fázósabb, mint bárki más, akit eddig ismertem, miközben az én zsugori skót vérem azt mondja, hogy egy pulcsi olcsóbb, mint a drága gáz - vártam vele idáig.

A termosztát előtti időszakig nem volt teljesen ideális volt a hőmérséklet szabályozás: reggel korán keltem, felcsavartam a fűtést, mire két óra múlva már éppen finom lett volna az idő, akkor indultunk munkába. Hogy ne menjen egész nap a fűtés, letekertük a termosztátot, úgyis rendszerint késő este értünk haza. Amíg távol voltunk addig kellőképpen kihűlt a lakás (hétvégén pláne). Megérkezéskor a termosztát feltekertük, pulcsi begombol - Dr. Degu látványosan sízoknit, sálat öltött és pokrócokba csomagolta magát - majd mire már kellőképpen meleg lett volna, eljött a lefekvés ideje.

Az új kütyü segítségével akkor indul a fűtés, amikor szeretnénk, nem kell fogvacogva várnunk, mire felmelegszik a lakás, mégsem zabálja a gázt egész nap a kazán. Persze a dolgon lehetne még csiszolni, elvégre előfordul, hogy a tervezetnél kicsit később érünk haza, vagy a kinti hőmérséklet miatt elég lenne fél órával később bekapcsolnia a kazánnak, de kit érdekel?

A probléma persze megoldható a telefonos termosztáttal - amit bojlerre is lehet szerelni - de azért azt már én is kicsit erősnek gondoltam. Elvégre is, ha minden háztartási készülék kap egy-egy SIM kártyát, akkor onnan már csak egy lépés, hogy a kazán elkezdje tenni a szépet a bojlernek, mihelyt kitesszük a lábunk otthonról, máris elkezdenének szemérmetlenül flörtölni, indulna a végeláthatatlan sms áradat.

fox :: levél nekem

Torkos Csütörtök

Jó volt ez a Torkos Csütörtök, pedig nem is mentünk sehová.

fox :: levél nekem

Ebony and ivory

A jamaicai bobcsapat indulása '88-ban (mellesleg hogy lehet, hogy az huszonkét éve volt, miközben elvileg négy évente rendezik az olimpiát?*) nagy szenzáció volt, hiszen az általános elképzelések szerint a fekete bőr taszítja a havat, mi több, fagypont alatt magatehetetlenné teszi azt, aki bele van csomagolva. Miután filmet is forgattak a sztoriról, az emberek kezdik megszokni, hogy a fekete nemcsak jól mutat a fehérhez, de uram bocsá', még mozogni is lehet sötét bőrszínnel a világos háttér - hó, jég - előtt.

Ezek után kicsit furcsa volt hallani a rádióban - majd olvasni is - azt a "szenzációs" hírt, hogy téli olimpiák első színes bőrű bajnoka megvédte olimpiai címét. Mi az, hogy színes bőrű? Azt hittem, hogy a fehéreknek az ázsiaiak is színes bőrűek, akik mellesleg rendszerint több aranyat nyernek, mint a törzskönyvezett fehéreknek számító magyarok a nyári olimpián.

Akkor jön majd az igazi szenzáció (és valószínűleg az igazi sírás), ha egy fekete ember nyeri a Tour de Francot, vagy amikor a kenyai válogatott veri az olimpiai döntőben a magyar vízilabda csapatot.

*igen, azóta már én is utánanéztem, a megoldás kézenfekvő: nyilván jobban jönnek a reklámbevételek, és jobban pörög a turizmus, ha kétévente van egy ilyen világesemény. Meg a sportőrültek közül is kevesen engedhetik meg maguknak, hogy négyévente kivegyenek kétszer három hét szabit, de ugyanez kétévente már teljesen rendben van.

fox :: levél nekem

Prága, te drága

Csak az igazi balekok betegednek meg hétvégére, és csak a legnagyobb hülyék azok, akik akkor betegednek meg, amikor kirándulni mennek. Mi sem természetesebb annál, hogy engem csütörtök este támadott meg a betegség, péntekre már megfelelő hatékonysággal dolgoztak bennem a vírusok, szombaton voltam a mélyponton, vasárnap már kicsit jobb volt a közérzetem, hétfőn már éreztem, hogy a szerveztem felülkerekedik a betegségen, ma pedig már kvázi egészségesnek nyilváníthattam magam.

Mindeközben tettünk villámlátogatást Prágába a kollégákkal. A városban már többször is jártam hosszabb-rövidebb ideig, jobb időjárási körülmények között, egészségesebben, úgyhogy most inkább a társaságnak tudtam örülni. A vonatút oda és vissza is jó volt, bár hazafelé egy lány nagyon gyökér módon indított, amikor beültünk a fülkébe, ahol ő addig egyedül terpeszkedett. Meglehetősen visszafogottan reagáltunk arra a javaslatára, hogy inkább üljünk másik kupéba - amikben javarészt már ültek ketten-hárman-négyen. Szerencsére aztán az egyik couchetteben sikerült néhány fülkét intéznünk, úgyhogy végül faképnél hagytuk a duzzogó lányt és hajcsizni mentünk.

fox :: levél nekem

Hóból is megárt a sok

Nem rajongok a téli sportokért, bár amióta volt szerencsém kipróbálni a síelést, azóta lényegesen felértékelődött a szememben sok szám sportértéke. Mivel kis hazánk érdekeltsége a téli olimpiákon gyakorlatilag nulla, néhány sportágat kivéve legfeljebb üde színfoltként tudok tekinteni a téli ötkarikás játékokra. Kivételt képez a jégkorong, és az atlétikával rokon számok, mint a gyorskorcsolya, sífutás és a sílövészet. Mi több, ez utóbbiban régóta szurkolok egy norvég fickónak, aki eredményesség tekintetében a teljes aktív mezőnyt felülmúlja. Mindez azonban hiába: ahogy négy évvel ezelőtt, úgy finoman szólva idén sem jött ki neki a lépés.

Még jó, hogy nem honfitársunk Ole-Einar Björndalen, máskülönben most nagyon szomorú lennék.

fox :: levél nekem

Elvágva a külvilágtól

Sárga, narancs, vérvörös, sötétfekete és még kitudja milyen riasztások korát éljük. Mert télen leesett a hó. Nyáron is egyre több az ilyen vészhelyzet. Nem találjátok ki miért. A meleg miatt.

Ha júliusban néhány egymást követő napon 30 fok fölé kúszik a hőmérő higanyszála, akkor máris riogatják az embereket. Tisztára, mint a választásokon, csak a meteorológiában a vörös mindig veszélyesebb marad, mint a narancs.

Az egész bohóckodás nyilván a néhány évvel ezelőtti szomorú augusztus 20-i események miatt van, amikor a meteorológiát tették meg bűnbakká, hogy nem figyelmeztette a népet, hogy te nép, nézd a tüzijátékot otthonról, mert vihar közeleg. Azóta elővigyázatosságból akkor is mindenféle színekkel riogatják az embereket, amikor meglehetősen természetes dolgok történnek. Télen esik húsz centi hó, nyáron meg beköszönt a strandidő.

Hogy igenis vészhelyzet volt, és Pányokot mind az 57 lakójával együtt - na jó, azon a hétvégén valószínűleg többen voltak a faluban, mint 57, mert egy ismerősöm lánya és barátai hazalátogattak a szülőkhöz disznótorra - elzárta a hó a külvilágtól 2 teljes egész napra? Mi ez ahhoz képest, hogy 12 napig számítógép és internet nélkül kellett küzdenem a puszta túlélésért, elzárva a civilizációtól?!?

fox :: levél nekem

A gyertyák csonkig égnek

Képtelen vagyok azonosulni a karácsonyi, szülinapi, bármilyen alkalmi kényszer ajándékozás intézményével, egészen pontosan a "vegyünkvalamitcsakajándéklegyen" - elvvel. Az ízléstelen nyakkendőktől, az ötszázadik sízoknitól, az orrfacsaró dezodoroktól kiráz a hideg.  

Néhány éve divatba jöttek a díszgyertyák, van olyan bevásárló központ, ahol külön díszgyertyapult akadályozta a tömeget a szabad áramlásban. A nők valami oknál fogva különös vonzalmat éreznek ezek iránt a tárgyak iránt, és ezt a vonzalmukat az ajándékvásárlásnál is érvényesítik, tekintet nélkül arra, hogy a gyakorlatilag haszontalan gyertyáknak a díszítő funkcióját sem tudjuk érvényesíteni, hacsak nem festjük át a lakást és cseréljük ki a berendezést és a bútorokat kéthetente. Annyi díszgyertyát, tartót, mécsest kaptunk az elmúlt két évben, hogy azzal a Rómeó és Júlia ravatalozós jelenetét kompletten le lehetne forganti háromszor és még jutna a vatikáni templomokba is.

Ezért aztán tegnap arra az elhatározásra jutottam, hogy a gázfűtésről átállok a viaszfűtésre, a villanyvilágításról a gyertyalángra, a lámpafényes szexről a romantikus és sejtelmes hátterű szeretkezésre. Sajnos a hűtő és a számítógép nem működik gyertyával, de mindenre van megoldás, a kaját kirakom az ablakba, a számítógépet pedig úgyis tönkretettem már több, mint egy hete.

fox :: levél nekem

És mégis forog a Föld...

Végtelenül makacs beidegződéseimet (más szóval rigolyáimat, divatosabb kifejezéssel élve: faszságaimat) részben a neveltetésemnek (család, iskola, kollégium) köszönhetem, részben magam alakítottam ki hosszú évek alatt. Szokásaim bevésődéséhez több, mint két évtized kellett, és most tessék, azon dolgozom, hogy az együttélés miatt feladjam ezeket a szokásokat. Lehet, hogy ehhez is kell majd húsz év. Ennek az időnek legalább a fele azzal fog eltelni, hogy megértsem, miért kell a WC-papírnak a falra szerelt tartóból a fal felé tekeredve lecsavarodnia.

fox :: levél nekem

Hullik a pelyhe a hónak...

Nem hiába van a városi legenda szerint az eszkimóknak ötven szavuk a hóra. A hónak számos fajtája van: lehet finom por, kopogós dara, nehéz pehely, de amilyen formában ma esett, arra korábban még nem voltam figyelmes. Az érintetlen helyeken - például a virágládán, az ablakpárkányon, vagy Dr. Degu sapkáján - nagy, szabályos kristályok telepedtek meg. Volt köztük szinte tagolatlan síkidom, bonyolult, már-már pókhálószerű forma, áttetsző és fehér. Kócos punk, elegáns manager, jóllakott napközis, izmos macho, vidám csitri, kövér házmester, flitteres díva, kigyúrt biztonsági őr, dögös plázacica, különc bölcsész, kikent kurva.*

Elő hát a fotómasinákkal, makró mód bekapcs!

*A képeket a itt találtam.

fox :: levél nekem

Fekete Hegyek

Amikor tegnap a család a Nagy Sándor című filmet nézte a TV-ben, az járt a fejemben, hogy mi a közös a magyarokban és a macedonokban. Mindkét nép a múlt ködébe vesző diadalmas történelemre büszke. A macedónok: Alexandros korában az egész "ismert világ" nekünk hódolt. Mi: A honfoglalás korában egész Európa rettegve mormolta: 'A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!". (avagy: ... Magyarország határait egykor három tenger mosta...)

Ehhez képest ma mindkét ország gazdasága, politikája már-már a jelentéktelenség határát súrolja, a világ jelentős hatalmaihoz képest népességünk, vagy a GDP-k egyszerű kerekítési hibának számít.

Napjainkra azonban mindkét ország független állam és vízilabdában mindkét ország a világ élvonalába tartozik... gondoltam én, amíg rá nem jöttem, hogy Montenegró az, amely a pólós trónunkra tör. Tehát szegény macedónoknak még annyi sem maradt, hogy ne keverjék össze Crna Goraval, mint Budapestet Bukaresttel.

fox :: levél nekem

Harminckét éves lettem én...

... viszont semmiféle költeménnyel nem leptem meg magam. Ellenben Dr. Degunak sikerült alaposan meglepnie. Megyünk Párizsba.

Mesdames et Messieurs, faites vos jeux! Rien ne va plus vingt-huit, rouge et noire. Viva la tour de Flanc!

fox :: levél nekem

Év végi abszurd, avagy az üveghegyen túl

Szilveszterkor nem volt egy nagy tarkón pörgés, mégis egész jól éreztem magam ahhoz képest, hogy mennyire utálom az óévbúcsúztatás hagyományos iszunk, hányunk, belefekszünk módszerét. Éppen ezért tetszett a tavalyi (2008-as) év vége, amikor szűk körű - egészen pontosan két fős - szilveszteri bulin rendezett szexmaratont csak az éjféli koccintás erejéig függesztettük fel.

Most ismét behódoltunk a szokásoknak, néhány volt és jelenlegi kollégával és azok párjaival kiegészülve, egy italboltnyi piával, egy mázsa virslivel, valamint egy köbméter lencsével felszerelkezve nekivágtunk a Pilisnek. Szállásunk a meglehetősen groteszk shaolin falu-ban volt. A finoman szólva puritán elhelyezésért gyakorlatilag ugyanaz kárpótolt: nem kellett különösebben óvatoskodni semmivel, nem zavartunk a szomszédokat, soha nem kellett várni a fürdőszobára/WC-re, mert a természet vonzóbb volt, mint a faház leharcolt vizesblokkja. A bemelegítő játék és ivászat végül táncba csapott át - istenem, mikor táncoltam utoljára! - pedig Mr. Armanin kívül senki más nem itta öntudatlanra magát.

fox :: levél nekem

Év végi abszurd, avagy az üveghegyen innen, a karácsonyi bejglin túl

Az idei karácsony szerencsére már nem a fejvesztett ajándékozásról szólt. Megállapodtunk a családdal, hogy csak akkor lepjük meg a másikat, ha valami olyasmibe botlunk, aminek igazán örül a másik. Felejtősek az utolsó pillanatban a kosárba dobott nyakkendők, az akciós borok, a visszacserélhetős pizsamák, a harmadosztályú arcszeszek.

Igaz, így persze kicsit furcsa volt a karácsony, mert egy csipetnyivel kevesebb izgatottsággal, de egy csipetnyivel nagyobb megnyugvással készültünk az ünnepekre.

Közben túlestem egy műtéten, a legnagyobb ajándék az lett volna, ha rendbe jön a szemem, de a látásom még mindig nem az igazi. Az orvosok persze biztatnak, hogy legyek türelemmel, úgyhogy bárgyún várok és reménykedem.

A karácsony végül a megbeszéltek szerint nem is torkollott ajándékdömpingbe, na de a születésnapom. Alig szellőzött ki a bejgli illata a lakásból, máris megkaptam az őseimtől szülinapomra a már meglévő ünneplős étkészletem párját. A logika - miszerint ha nagyobb asztalra volt szükség, akkor talán nagyobb vendégsereget is fogadunk - alapvetően nem volt hibás, de azért a lakodalmat nem otthon fogjuk tartani, hogy szükségem legyen egy tízezer részes eszcájgra, ráadásul ennél kényesebb konyhai felszereléshez eddig még nem volt szerencsém, arról nem is beszélve, hogy az elmúlt években már ráuntam az étkészlet dizájnjára.

fox :: levél nekem

Cyrano

Nem vagyok normális. Robespierre ma randizik π-vel, én pedig mosolyogva kívánok neki jó szórakozást, miközben magam sem tudom, hogy irigy vagyok-e, vagy féltékeny, netán amiatt aggódom, hogy π viszi véghez azt, amit valahol legbelül, de talán nem is annyira mélyen úgy érzek, hogy nekem kellene csinálnom.

Ahhoz, hogy mindezt épp ésszel elviseljem, nem kell más, mint Dr. Degu. Ha ránézek, rájövök, hogy a tökéletes párt hajszolni felesleges, hiszen a legangyalibb lány kedvességéhez is hozzá lehet szokni egy idő után, az újdonság varázsa elhomályosíthatja a legjobban működő kapcsolat rutinját is. Ráadásul a legdögösebb csaj nem létezik, amióta kitárult a világ, amióta az embereknek ezer ismerősük van az iwiwen, és földgolyó szinte bármely pontján rábukkanhatnak az ezeregyedikre, aki humorosabb, okosabb, feszesebb a melle, jobban öltözik, esetleg jobban szop, mint a jelenlegi társ. Csakhogy tökéletes társ nincs (na jó, talán csak én), legfeljebb tökéletes kapcsolat. Úgyhogy sok sikert Robespierre, részemről áldásom rátok.

fox :: levél nekem

Csőrre töltve

Szülővárosomban a zord évszakra eső vendégszerepléseink fix programja a bagolyles. A település közepén lévő csendes, de azért nem elhagyatott fogászati rendelőjének udvarán álló fenyő ad otthont telente több tucat bagoly csendes dzsemborijának. Háromféle példányt figyeltünk meg, nagy valószínűséggel erdei fülesbaglyok és füleskuvikok bóbiskoltak a nagy tűlevelűn. A harmadik, be nem azonosított, csoportba tartozó madarak talán valamelyik faj hímjei/nőstényei/fiatal egyedei lehettek.

Sajnos idén is elfelejtettünk készülni, nem vittük a fotómasinát, így a szülőktől kölcsönkért fényképezőgéppel lőttünk néhány gyatra képet.

fox :: levél nekem

Fütyülök a karácsonyra

Vidékiek lévén a való villás szenteste után megindult az országjáró road-show. A családokkal megbeszéltük, hogy nem kérek karácsonyi ajándékot. Ha valaki belebotlik valami olyan termékbe, amiről úgy gondolja, hogy csakugyan megörvendeztet, vagy ismerni véli az egy régi álmomat és elintézi, hogy valóra válthassam, akkor természetesen ne fogja vissza magát. Azt viszont leszögeztem, hogy senki ne törje magát utolsó pillanatos nyakkandővel, borotvahabbal, toptizes ponyvaregénnyel.

Egyetlen karácsonyi kíváncságom volt csupán: apukám tanítson meg fütyülni. Az átlagpolgárokhoz képest nagyságrendekkel több répát eszem, sőt, bármelyik nyulat kenterbe verem, de a lányosan halk füttyentésnél többre mégsem futja tőlem. Apukám viszont olyat füttyent, mint a gőzmozdony, még Csónakos is megirigyelné a Pál utcai fiúkból.

Karácsony harmadnapján tehát megkezdődött a tréning. Helyes nyelvállás, ujjtartás, légzéstechnika és sok-sok gyakorlás, de mindez hiába.

A kisujjam már szétázott a számban, mint a pacal, a fejem kóválygott a sok fújástól, tüdőm zihált. Ugyanez történt a második, harmadik, negyedik gyakorlati órán is. Mindhiába. Úgy látszik, erre születni kell.

fox :: levél nekem

Sajtszabadság

Ideje lett volna összehasonlítanom a személyesen importált sajt-élményeimet, számba véve a már itthon is nagy számban kapható külföldi termékekkel, de amikor Hollandiában jártam, szinte még azt sem tudtam, mi az internet, amikor Erdélyben sajtoztam, akkor még azt sem tudtam, mi a blog, amikor a galloknál tartottam kóstolót, akkor azt sem tudtam, hol áll a fejem, így a sajt-akták még elég szegényesek a blogon.Talán majd egyszer pótolom a mulasztásokat, addig pedig néhány szó a legutóbbi empíriáról, amíg még itt van az íze a számban.

Zürich tüchtig német város, de szerencsére van annyira francia, hogy sajtszaküzletekben nincs hiány. Lexikális tudásom meglehetősen hiányos, rendszerint nem készülök előre egy-egy ország sajtjaiból, az ösztönöm vezérel. A választás szempontrendszere egyszerű: legyen tradicionális, helyi sajt; legyen egy kicsit különleges, amit tükrözzön az ára is, de mégse a bolt legdrágább sajtja legyen; a helyben kóstolandó termék legyen kis adag, a hazahozandó áru lehet nagyobb porció, ami könnyen szállítható.

A raclette-et már  említettem, futólag, és szintén Óraországban lett az egyik emlékezetes zsákmányom a Vacherin du Mont D'or. A bűvös szakács többet leírt a sajtról, mint én valaha is tudtam volna. Ehhez már csak azt a személyes élményt tudom hozzátenni, ami a sajt illatát illeti, hogy a hazaúton, amikor is már egy negyedkilós vacherin lapult a táskámban, gondosan elcsomagolva, utastársaink elfoglalták helyüket a fülkénkben és kis idő múlva gyanakodva kezdték méregetni saját és a mi cipőink talpait, feltételezve, hogy valaki kutyapiszokba léphetett...

fox :: levél nekem

Térdre kényszerítve

Kellett tíz nap ahhoz, hogy a bukfenc után annyira begyógyuljanak a sebeim, hogy újra tudjak térdelni. Nem is gondoltam volna, hogy mennyire alapvető ez a pozíció, pedig nem imádkozom nap, mint nap, nem aszfaltrajzolással keresem a kenyeremet és még csak nem is a leánykérésben akadályozott.

fox :: levél nekem